Augusztus 11. szombat

Pápa - Nagygyimót - Csót - Pápateszér - Bakonytamási - Gic - Ravazd - Pannonhalma

48,5 km

Szemerkélõ esõ fogad. Közért, reggelizési kísérlet, instant kávé, lányok szendvicseket kennek (majdnem a teljes csapat Szásánál aludt, Jaffát és Gabikát Nagytétényrõl kísértük a belvárosba tegnap, én Rákoscsabáról, ez már 75 km. Szilvi épp Franciavágáson táborozik).

Ki meri otthagyni a bringákat?

A Keletiben felszállhatunk a kerékpárszállító kocsiba, bár már a múlt héten kiderült: Gyõrben a szerelvényt kettévágják, a bringások vagy Sopronba utaznak, vagy lehet a peronon szorongani. Az összegyûlt tízegynéhány magyar és egy német kerékpáros (komoly tetkókkal) közül persze kb. hárman mennek Sopronba.

Gyõrben Gabikával a szerelvény legvégére tesszük fel a bringákat, Jaffáék valahol elõl, de végül még el is férünk, és nézhetjük a távolodó síneket. Pápán szépen felújított pályaudvar, cucc cipelése aluljáróban (csak lépcsõ van), Szilvi már vár minket. [Szása: Itt tört le a kulacstartóm] Némi pakolás, öltözés, pumpálás után az óvároson keresztül hamar megtaláljuk a Nagygyimótra vezetõ utat.

Szása szerint Nagygyimót nevezetességei a terményszárító és egy nagy trafóház. Gabika hamar fárad, rakoncátlankodik a váltója, egy idõ után a málhám tetejére pókozzuk a hátizsákját, ennyivel is könnyebb.

Csót után hatalmas emelkedõk. Minden hupli tetején megállunk, bevárjuk a lassabbakat, majd Szilvi sikoltozásaitól kísérve nagyokat gurulunk lefelé. Becsületesen köszöngetek a kerékpárral túrázóknak, nem mindenki érti, mit akarok. Jaffa beszól Szilvinek.

Pápateszér címerében fogaskerék is van, ez gépész település lesz. A falu után megállunk enni, Szilvi a lábamat csodálja.

Bakonytamási és Gic után elérjük a 82-es utat. Mindenki fáradt, így a kerülõ helyett a forgalmat választjuk. Az apátság már messzirõl hívogat, vagy inkább iszonyat... hogy milyen messze van! Pannonhalmára Ravazd felõl, a szeméttelep mellett érkezünk, szakadt házak, egy ember egy szemétkupac közepén ülve valami nyákot darabol (low tech man?). Szállásunkat könnyen megtaláljuk, a város közepén van.

Lepakolás után vacsorázóhelyet keresünk. Már harmadszor megyünk el a Kartel kocsma elõtt, ahol a felirat szerint lehet sült krumplit kapni, de túl vadak az arcok. Végül a puccosabb helyett a kicsit szocreál István vendéglõbe térünk. Nem kellett volna. Az elsõ pincér miközben átlósan hajol át az itallal, beszélni is próbál, ami kis híján asztalra hányást eredményez. Egy sztk-szemüveges öreg ül az asztalunkhoz, aki valszeg a tulaj, következetesen fiúknak szólítja a nõi többséggel rendelkezõ csapatot. Próbáljuk finoman közölni, még el sem olvastuk az étlapot, de õ azért jött, mert mi nem tudjuk, a fantázianevek az étlapon mit takarnak. Végül, egy idõsebb töpörtyûdarabot az asztalról lesöpörve, választunk. Az étel változatosan tré, mire végzünk, az öreg leül kártyázni a helyiekkel, így kicsit nehéz kommunikálni vele. A szálláson kiderül, az öreg rosszul adta össze a számokat, a mi javunkra. És a toalet teraszt ki sem próbáltuk!