| ELSŐ NAP |
|
|
Az ötórai kelés kicsit kellemetlen, de az izgalom hamar magamhoz térít. István pontosan ér a házhoz, és hét körül már a repülőtéren vagyunk. A találkozó persze csak 8:15-kor van, egy órán keresztül nézem az embereket, ők is kitartóan várnak, és nézik a többieket. Lassan megjelenik az idegenvezetőnk, egy középkorú, értelmes ember. Földrajzot tanít, abból doktor. A check-in-nél a hölgy megkérdezi, nem akarok-e inkább ablak mellé ülni. Dehogynem, mindkét úton. Később az idegenvezető (Gyuri) közli, hogy nagyjából egymás mellé kérték a jegyeket, persze én ennek keresztbe tettem. Az utastársak normálisnak tűnnek, két középkorú házaspár, két fickó, akik utifilmet fognak készíteni, egy hölgy, aki mellesleg szintén idegenvezető és egy úr, aki kicsit későn jelentkezett, ezért másik repülővel fog Osakába utazni.
A frankfurti járat pontosan indul és már a kanyarban gázt ad, pillanatok alatt a levegőben van. Budapest felett valami vékony ködréteg csücsül, mindegy, úgysem szabad még fotózni. A turista osztály igen szűkös, Volánbusz-érzés tölt el. A turbulenciák olyanok, mintha az utasok ugrálnának, ilyenkor még a szárnyak is integetnek… Útközben készítek 1-2 képet, amennyire a szárnytól lehet. Kapunk egy darab sajtos zsemlét.
Frankfurtba is pontosan érkezünk. Nincs újabb ellenőrzés, épp csak a beszállókártyát kell bemutatni. A mellékhelységet épp felmossa egy nő, így várni kell a bejutással. Amikor végre bent vagyok, kb. olyan piszkos, mintha Pesten lennék.
A Japánba tartó gép már sokkal komolyabb, A-tól K-ig számozódnak a székek, bár a hely itt is szűkös a lábamnak. Nem tudom, hogy fogok kibírni vagy tíz órát. Mellettem egy japán fickó ül, aki amint meglátja az Internetezésre felszólító hirdetést, azonnal előkapja a gépét, és konnektál (mondanom sem kell, végigdolgozza az utat).
Az etetésnél elegyedek beszédbe vele, ugyanis az első japán jellegű ételnél rá kell jöjjek, fogalmam sincs, mit raktak elém, és hogyan kell megenni. Némi sushi, párizsi színű de spagetti formájú csíkok, zöldségek és hasonlók. Muszáj megkérdeznem, mi van a kis műanyag palackban, és mire öntsem. Utána kicsit beszélgetünk, megkérdezi miért és hanyadszor megyek japánba, elmeséli, hogy Németország jobban tetszik neki, mint Amerika. Én pedig a cseresznyefa-virágzásról faggatom, érzem, hogy le fogok maradni róla. Azonnal kifejti, hogy a sakura a japán ember filozófiájának tükre, a születést, életet, elmúlást és újjászületést jelenti számára. Hozzáteszi, hogy azért vannak, akik csak az ivás kedvéért ülnek a virágzó fák alá.
Próbálok aludni, de nehezen megy, a térdem megfájdul, ahogy órákig behajlítva tartom a lábam. Közben a kijelzőkön vagy azt csodálhatom, hogy 11-12000 méteren repülünk és milyen hamar keményre fagynék odakint, vagy nézhetem a nem túl épületes amerikai filmeket.
